és mi nem vesszük észre

Van valami, ami decemberben különösen sok családban történik meg, mégis alig beszélünk róla. A gyerekek szépen, csendben, észrevétlenül túlterhelődnek. Nem úgy néz ki, mint a felnőtteknél. Nincs mellette határidőnapló, rohanás, túlnapot teljesítő test — nincs hozzá semmi “felnőttes” jel. A gyerekek túlterhelődése inkább olyan, mint egy picike repedés a jégen: először csak egy vékony csík… és csak akkor látjuk, hogy baj van, amikor már nagyot roppan. A decemberi túlterhelődés nem látványos A gyerekek ilyenkor egyszerűen több mindennel küzdenek: több a program, több mesterséges fény, zaj, inger éri őket, többször várnak valamit, több a feszültség az otthonokban és több a kimondatlan elvárás. Mi pedig gyakran azt hisszük, “hisztisek” lettek, “nem bírják a tempót”, vagy “túl érzékenyek”. Pedig csak elfáradtak. Nem lusták. Nem neveletlenek. Nem szemtelenek. Nem “megint kezdik”. Elfáradtak.

Így néz ki a túlterhelődés temperamentumonként (és ezért nem vesszük észre)

A kolerikus gyerek nem “dacosabb” lesz, hanem robbanékonyabb. A feszültséget odalöki valakihez: testvérhez, szülőhöz, akár a kabáthoz is. Nem rosszabb, csak belül túl sok lett minden.

A szangvinikus gyerek nem nyugtalanabb. Egyszerűen kapcsolatról kapcsolatra ugrik, játékból játékba szökik, és képtelen befejezni bármit. Kívülről pörgésnek tűnik — belül inkább zavarodottság.

A melankolikus gyerek nem “visszahúzódó”, hanem megdermed. Megnő körülötte a csend, és a legkisebb kritika is szíven üti. Nem azért, mert túlérzékeny — azért, mert túl sok érzelmet kell egyszerre elrendeznie.

A flegmatikus gyerek nem “közönyös”, hanem lassabb. Mintha minden mozdulatát mézbe mártották volna. A túlterhelődés nála nem feszültség — leállás.

És pontosan ezért nem vesszük észre. Mert mind a négy teljesen másképp mutatja.

A gyerek nem hisztizik – jelez

És ez a december egyik legfontosabb mondata.

A gyerekek nem szándékból borulnak ki, nem taktikából lassulnak le, és nem rossz szokásból kezdenek ellenállni. A gyerek minden viselkedésével kommunikál. Decemberben pedig sokkal hangosabban, mert több bennük a feszültség.

A mi dolgunk nem a “rendet rakni” benne, hanem észrevenni azt, amit mondani próbál.

Honnan tudhatod, hogy túl sok lett neki? Nem az a jel, amit elsőre látsz. A valódi jel mindig ott van mögötte; mikor többet hibázik, akkor túl fáradt. Ha csúnyábban beszél, tele van ingerrel. Mikor lassabb, akkor már nem bír kapcsolódni. Ha hirtelen ingerlékeny, tele lett a belső pohara. Néha egy apróságra omlik össze, ilyenkor egész héten hordta a problémáit. A gyerek túlterhelődése mindig logikus, csak nem mindig látjuk a logikáját.

Nem az a kérdés, hogyan “állítsuk helyre”. Hanem az, hogyan térjünk vissza a gyerekhez.Nem módszer kell. Nem “gyors megoldás”. Csupán három dolog: figyelem, lassítás, és hogy a gyerek érezze: nincs egyedül.

A túlterhelődés nem kudarc. Ez egy jelzés arra, hogy kicsit túl sok lett a világ. Mikor ezt felismerjük, máris megtettük a legfontosabbat: kapcsolódtunk oda, ahol a gyerek valójában van.

Ha szeretnéd jobban érteni, hogyan néz ki a túlterhelődés a te gyerekednél, és miért pont úgy reagál, ahogy, csatlakozz a Szülőnavigátor hírleveléhez.

Decemberben heti összefoglalókat és egy ünnepi temperamentumtesztet is küldök, amely segít tisztábban látni, mi működik nála — és mi terheli túl.