a mondat, amit újra kellene gondolni
„Ha jobban igyekezne, menne.”
„Ha akarná, meg tudná csinálni.”
„Látod, amikor akarod, sikerül.”
Ezek a mondatok ismerősek. Nem rosszindulatból hangzanak el. Többnyire remény van mögöttük: hátha ettől mozdul. Hátha ettől összeszedi magát. Hátha ráérez, hogy többre képes. Csakhogy ezek a mondatok nagyon gyakran nem azt csinálják, amit szeretnénk.
A „jobban igyekezni” feltételezi, hogy az igyekezet szabadon adagolható. Mintha lenne egy belső tekerőgomb, amit a gyerek egyszerűen nem csavar elég erősen. Pedig a valóság inkább az, hogy sok gyerek már így is igyekszik. Csak nem ott, nem úgy, nem abban a tempóban, amit kívülről elvárnánk.
Amikor azt mondjuk, „ha jobban igyekezne”, valójában nem az erőfeszítésről beszélünk, hanem az eredményről. Arról, hogy nem azt látjuk, amit szeretnénk. A gyerek viszont ezt nem így hallja. Ő azt hallja, hogy ami most van, az kevés. És hogy ezért valami benne a hibás.
Ez a mondat különösen félrevezető azért is, mert teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy nem minden gyerek ugyanonnan indul. Van, akinek az összpontosítás kerül rengeteg energiába. Van, akinek a kitartás. Van, akinek az elindulás. És van, akinek az, hogy egyáltalán ne omoljon össze közben.
A „jobban igyekezni” sokszor nem akarat kérdése, hanem idegrendszeri, érzelmi, testi állapot. Ha fáradt, ha túlterhelt, ha szorong, ha nem érti a helyzetet, akkor nem azért nem halad, mert nem akar. Hanem mert nem tud úgy, ahogy mi elképzeljük.
Szülőként ilyenkor érdemes egy pillanatra megállni, és a mondatot magunkban átfordítani. Nem azt kérdezni, hogy miért nem igyekszik jobban, hanem azt, hogy mi visz el most tőle energiát. Mi az, ami nehezíti. Mi az, amiben támogatásra szorul, nem pedig további nyomásra.
A gyerekek nem lusták. Nem „nem akarnak”. Egyszerűen másképp működnek, más terhelhetőséggel, más erősségekkel és más határokkal. Amikor ezt nem vesszük figyelembe, a „jobban igyekezni” nem motivál, hanem eltávolít.
És van még valami. A gyerekek nagyon pontosan figyelnek minket. Ha mi magunk sem mindig tudunk „jobban igyekezni”, ha nekünk is vannak napjaink, amikor elfogy az erőnk, akkor ez a mondat különösen hamisan cseng. Mert ők pontosan látják: az igyekezetnek is van határa.
Talán érdemes lenne ezt a mondatot lecserélni. Nem egy másik varázsmondatra, hanem egy kérdésre. Olyanra, ami teret ad a válasznak. Ami nem feltételez hibát, csak kíváncsiságot. Mert abból sokkal gyakrabban születik valódi mozdulás.
Ha hetente szeretnél összefoglalót kapni a cikkekről, és értesülni a kiadványokról, csatlakozz a Szülőnavigátor hírleveléhez!