Szeretjük azt hinni, hogy a fejlődés mindig látszik. Jobb jegyekben, gyorsabb olvasásban, szebb rajzokban, ügyesebb megoldásokban. Pedig a valódi fejlődés nagyon gyakran nem ott történik, ahol mérni tudjuk.
Van, amikor egy gyerek ugyanúgy hozza haza a dolgozatát, mint eddig, de közben már nem szorong rajta napokig. Van, amikor még mindig lassan öltözik, de már nem borul ki közben. És van, amikor a jegyek nem változnak, de a gyerek már mer kérdezni, mer hibázni, mer újra próbálkozni. Ez mind fejlődés. Csak nem látványos.
A temperamentumok szempontjából ez különösen fontos. Mert nem minden működésmód fejlődik ugyanúgy, és főleg nem ugyanott.
Egy kolerikusnál sokszor az a fejlődés, amikor nem gyorsabb lesz, hanem türelmesebb. Amikor nem az első válaszát mondja ki, hanem vár egy pillanatot. Ez kívülről szinte észrevehetetlen, belül viszont hatalmas munka.
Egy melankolikusnál nem az a fejlődés, amikor „kevésbé érzékeny” lesz, hanem amikor már nem bénítja meg az, hogy nem tökéletes. Amikor el meri engedni a részletek egy részét, és haladni kezd.
Egy szangvinikusnál nem az a fejlődés, amikor csendesebbé válik, hanem amikor képes egy dologra figyelni, nem azért, mert kell, hanem mert érdekli. Ez sokszor nem kívül, hanem belül történik meg.
Egy flegmatikusnál pedig nem az a látványos változás, amikor „végre pörög”, hanem amikor egyszer csak megmozdul – magától. Nem sürgetve, nem noszogatva, hanem belső indíttatásból.
A fejlődés tehát nem mindig azt jelenti, hogy „több” lesz valamiből. Néha azt jelenti, hogy más. Más reakció, más ritmus, más viszony ugyanahhoz a helyzethez.
És sokszor pont ez a legnehezebb szülőként: elhinni, hogy attól, hogy nem látjuk, még történik. Hogy attól, hogy nem mérhető, még valódi. Hogy attól, hogy nem mutatható meg egy fotón vagy bizonyítványban, még alapvetően alakítja a gyerek jövőjét.
Nem minden fejlődés látványos. De a legfontosabbak általában nem azok.
Ha hetente szeretnél összefoglalót kapni a cikkekről, és értesülni a kiadványokról, csatlakozz a Szülőnavigátor hírleveléhez!