Amikor egy gyerek megszületik, sok szülő érzi úgy, hogy az élet újra kezdődik. Egy új történet indul el, amelyben minden frissnek, nyitottnak és tele lehetőségekkel telinek tűnik. Könnyű ilyenkor azt gondolni, hogy a gyerek által mi magunk is újrakezdhetjük mindazt, amit korábban elmulasztottunk, elrontottunk vagy másként képzeltünk el.
Ugyanakkor az ellenkező gondolat is gyakran megjelenik. Hogy a gyerek teljesen különálló lény, aki tiszta lappal érkezik a világba, és akinek az útja semmiben sem kapcsolódik a miénkhez. Ebben a szemléletben a szülő feladata inkább az, hogy hátralépjen, és hagyja, hogy a gyerek saját maga alakítsa az életét.
A valóság azonban talán egyikhez sem áll teljesen közel. A gyerek nem a mi újrakezdésünk, de nem is egy teljesen üres lap. Hoz magával valamit, amit mi nem ismerünk teljesen, és közben mégis belenő abba a világba, amelyet mi teremtünk körülötte. A szülő és a gyerek története ezért inkább egymásba fonódó történetek sora, mint két teljesen külön élet.
Erről gyakran eszembe jut egy régi tölgy története. “Egyszer régen, egy domboldalon állt egy tölgyfa. Amikor még fiatal volt, körülötte sok más tölgy is nőtt: testvérek, unokatestvérek, öreg fák és apró csemeték. A szél együtt hajlította őket, az eső együtt mosta a gyökereiket, és a nap ugyanúgy érte mindegyikük koronáját.
Ahogy teltek az évek, a domboldal lassan megváltozott. Néhány fát kivágtak az emberek, és messzi házakba kerültek. Az egyikből asztal lett egy nagy család konyhájában, a másikból bölcső, amelyben kisgyerekek aludtak. Más fák viharban dőltek ki, vagy egyszerűen csak elfáradtak az idő súlya alatt.
A tölgy egy ideig magányosan állt a mező szélén. Hatalmasra nőtt, vastag törzzsel, mély gyökerekkel. Messziről látszott a koronája, és sok madár talált benne menedéket.
Egy ősszel azonban különös dolog történt. A tölgy makkjai a földre hullottak, és tavasszal apró hajtások bújtak elő a fű közül. Először csak néhány, aztán egyre több. Kis tölgyek kezdtek növekedni körülötte.
Nem mindegyikből lett hatalmas fa. Az egyik makkot egy kertész vitte el, és gondosan nevelt bonsai lett belőle egy csendes kertben. Egy másikból tüzelő lett egy hideg téli estén. De sok kis tölgy ott maradt a domboldalon, és lassan növekedni kezdett.
A nagy tölgy egy ideig csak figyelte őket. A kis fák nem pontosan úgy nőttek, mint ő. Némelyik gyorsabban nyúlt az ég felé, mások inkább oldalra hajlottak, volt, amelyik a kövek közé kapaszkodott, és olyan is akadt, amelyik a patak felé fordította az ágait.
De ahogy teltek az évek, a domboldal ismét erdővé vált. A nagy tölgy már nem állt egyedül. Körülötte fiatal fák nőttek, és azok körül újabb hajtások jelentek meg.
A szél most már sok koronán futott végig, nem csak az övén.
És a tölgy akkor értette meg, hogy az erdő nem azért születik, mert egy fa újrakezdi az életét. Az erdő attól nő, hogy minden új fa a maga módján folytatja azt, ami már előtte is ott volt.”
Talán a gyereknevelés is ilyen.
A gyerekeink nem a mi történetünk folytatásai, de nem is teljesen új könyvek. Ugyanabból a földből nőnek ki, amelyben mi is gyökeret vertünk, mégis más irányba hajlanak, más fényt keresnek.
És ahogy a tölgy sem egyetlen fa, hanem egy erdő része, úgy az emberi élet is egymásba kapcsolódó történetekből áll. Ami bennünk kezdődött, azt a gyerekeink viszik tovább, és ami bennük növekedni kezd, abból egyszer majd új erdő lesz.
Hírlevél
Ha szeretnél értesülni az új írásokról, a hírlevélben hetente egyszer összegzem őket.
Támogatás
Ez a blog független tartalom.Ha fontosnak érzed ezt a szemléletet, a lap tetején található Gift gombra kattintva közvetlenül is támogathatod – akár pár száz forinttal is.
Könyv
A gyerekek működéséről, a személyiségekről, a mindennapi nevelésről és az életmódról összefüggéseiben írok az A temperamentumok című könyvben.